Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. December 16. 12:21, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Újabb két lakóépület korszerűsítése fejeződött be a lakótelepen

Újabb két lakóépület korszerűsítése fejeződött be a lakótelepen

December 15-én történt meg az átadása a Dr. Holló Lajos u. 87. és Holló László u. 28. sz. alatti társasházaknak,melyek a szigetelésen túl, új vakolatot kaphattak a nyílászáró csere és kéményfelújítás mellett.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata 2016-ban is ugyanúgy, mint a korábbi években külön határozattal támogatta a panellakások, illetve társasházak korszerűsítésére vonatkozó törekvéseket. A fent nevezett két társasház esetében önkormányzatunk – csakúgy, mint eddig - a bekerülési költségnek mintegy 15%-ával járult hozzá a beruházásokhoz. Remélhetőleg ezen projektben megvalósuló 6 társasház mellett 2017-ben és a későbbiekben is lesz arra lehetőség, hogy további korszerűsítések is végbemehessenek – mondta Csányi József, városunk polgármestere a lakások átadásakor.

Bense Zoltán, a lakáspolitikáért felelős szakbizottság elnöke a következőket mondta el az ünnepélyes szalag átvágást megelőzően. Az önkormányzat a 2016-os évi költségvetéséből 51.509.000 Ft-ot biztosított biztosított a 6 társasház felújításához. Városunkban gyakorlatilag 2003-ban indult el a panelprogramnak nevezett társasház-felújítási projekt. Városunk társasházainak 22%-a iparosított technológiával épült, ezért vált elengedhetetlenné az a lakáspolitika, mely a korszerűsítésre irányul ezekben az otthonokban. Az elmúlt 13 év panelprogramja eddig 976 lakás felújítását eredményezte, amihez az önkormányzat megközelítőleg 200 millió forintos támogatást nyújtott. A 6 helyszínen megvalósuló energetikai felújítások 400 millió forint összértékűek, melynek köszönhetően 151 lakás újulhatott meg. A Dr. Holló Lajos u. 87. sz. alatti lakóház energetikai felújítását a Félegyházi Önkormányzat összesen 9.424.112 Ft-tal támogatta, a Holló L. u. 28. szám alatti épület energetikai felújításához pedig 8.031.206 forinttal járult hozzá. Remélhetőleg ezzel a felújítással nemcsak annak a 19 családnak a mindennapi élete vált komfortosabbá, hanem maga a Petőfi lakótelep is szépült ezáltal.

A rövid beszámolókat követően Csányi József polgármester, Bense Zoltán, a lakáspolitikáért felelős szakbizottság elnöke és Horváth Gábor önkormányzati képviselő vágta át a nemzeti színű szalagot, melynek első darabjait Eszik Tímea és Lantos Jánosné közös képviselőknek nyújtották át.

Az átadáson a beruházókat Bajnok Zsolt és Semperger Gábor képviselte.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.