Hírek
2020. Május 20. 08:10, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Újabb ösztöndíj-támogatást vezet be a kormány
A kormány ösztöndíjjal is támogatja a tehetséggondozást és felzárkóztatást szolgáló köznevelési Arany János-programokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden.
A többletforrás biztosítása a tehetséges, ugyanakkor hátrányos helyzetű, köztük roma származású tanulók eredményes középfokú előrehaladását, lemorzsolódásának megelőzését célzó Arany János-programok továbbfejlesztését jelenti.
A kormány ösztöndíjjal is támogatja a tehetséggondozást és felzárkóztatást szolgáló köznevelési Arany János-programokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden.
A tárca közleménye szerint megjelent a programok megvalósítását szolgáló ösztöndíj-támogatás rendjéről, illetve feltételeiről szóló kormányrendelet, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban nyújtott ösztöndíj kifizetéséhez szükséges többletforrást biztosító kormányhatározat.
A 2022/2023-as tanévtől bevezetendő, tanulmányi eredmény alapján nyújtandó, havi 20–40 ezer forint közötti tanulmányi ösztöndíj, a programok által biztosított komplex pedagógiai támogatásba integráltan, sokkal eredményesebb lehet, mint különálló juttatásként. A kormány erre éves szinten több mint 800 millió forintot biztosít, az ösztöndíjat felmenő rendszerben vezetik be – ismertették.
Kiemelték: a kormányrendelet megalkotása és a többletforrás biztosítása a tehetséges, ugyanakkor hátrányos helyzetű, köztük roma származású tanulók eredményes középfokú előrehaladását, lemorzsolódásának megelőzését célzó Arany János-programok továbbfejlesztését jelenti.
A minisztérium rámutatott: a programok eredményességét az elmúlt években végzett vizsgálatok is alátámasztották, mivel ezek nélkül a tanulók mintegy negyede alacsonyabb képzési szinten vagy valószínűleg egyáltalán nem tanult volna tovább. Az Arany János-programokban tanévenként több mint háromezer tanuló vesz részt – jelezték.
Kitértek arra is: a programban részt vevő szakképző intézmények 2020 szeptemberétől az új szakképzési ösztöndíjrendszer részesei lesznek.
A címlapfotó illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
