Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. November 09. 14:48, hétfő | Helyi sport
Forrás: kesport.hu

Újra lendületben a félegyházi kosárlabda

Újra lendületben a félegyházi kosárlabda

Kiskunfélegyházán az összefogás jegyében újra egységes a kosárlabda társadalom.

2015 tavaszára sikerült megállapodást kötnie három szervezetnek (Félegyházi Térségi Sportiskola – FTSI, Jövő Bajnokai, Kiskunfélegyházi KC – KKC), így egy mederben folyik azóta a város kosárlabda utánpótlásának nevelése az FTSI színeiben.

Iványi Ferenc, a KKC elnöke, valamint az FTSI kosárlabda szakosztályának vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy sikerült olyan szakmai anyagot összeállítaniuk, amely minden fél számára kedvező volt, s így egységesen dolgozhatnak Kiskunfélegyháza kosárlabdájának jövőjéért. A KKC megtartotta a megyében induló felnőtt együttest, illetve a tömegsport jellegű rendezvények szervezését (pl. 24 órás kosárlabda). Céljuk, hogy az FTSI-ből kikerülő fiatal tehetségek a felnőttek között kamatoztathassák tudásukat. A Sportiskolában csak az utánpótlás-képzéssel kell foglalkoznia a szakembereknek, idén 12 csapatot indítottak el (150 fiatal sportoló) az MKOSZ különböző szintű versenyein. A fiú és leány szakágak munkáját hét edző irányítja, illetve Simon Zoltánt kérték fel szakmai vezetőnek.

A szakember hozzátette, hogy a TAO-s pályázati lehetőségeknek, valamint a városvezetés segítségének, támogatásának köszönhetően stabil körülmények között tudnak működni, versenyezni, így a gyerekek fejlődéséhez minden adott.

A kiskunfélegyháziak felnőtt csapata számára hétfőn igazi derbivel indul a bajnokság, hiszen a címvédő Kerekegyházával meccselnek 19 órai kezdettel.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.