Hírek
2021. November 02. 13:04, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Üldözőkből üldözöttek
A budapesti rendőrök elfogták azt a körözött bandát, akik azért kergettek egy férfit, hogy kirabolják a IX. kerületben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás és súlyos testi sértés bűntett miatt folytat eljárást két budapesti férfi és egy nő ellen, akik 2021. október 23-án dél körül a IX. kerületben, egy erdős részen megvertek egy fiatal férfit, majd két telefonját és pénzét is elvették tőle. A sértett súlyos sérülést szenvedett – közölte a rendőrség.
A fővárosi rendőrök hamar azonosították az erőszakos banda feltételezett tagjait, akik azonban az eljárás akadályozása érdekében elköltöztek korábbi lakóhelyeikről, ezért ellenük elfogatóparancsot bocsátottak ki. Az eljárás során kiderült, hogy a két férfi és nő társuk lakást és kocsit is béreltek, hogy elbújjanak a hatóság elől.
A BRFK Célkörözési Osztály munkatársai azonban a bűncselekmény elkövetése után három nappal, 2021. október 26-án délután a VII. kerületben elfogták a 27 éves G. Richárdot, a szintén 27 éves M. Richárdot és a 20 éves Cs. Cintiát.
A háromfős bandát a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol M. Richárdot, valamint G. Richárdot csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntett, Cs. Cintiát pedig csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
2026. Január 30. 07:07, péntek | Kék hírek
Kábítószer és alkohol hatása alatt állt a Romániában súlyos balesetet szenvedett görög kisbusz vezetője
Kábítószer és alkohol hatása alatt volt annak a Romániában balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét - közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.
