Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. December 22. 12:04, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Ünnepeltek a Haleszi Gazdakörben

Ünnepeltek a Haleszi Gazdakörben

December 21-én tartották Karácsonyi Ünnepségüket a Haleszi Közösségi Házban a gazdakör 70 év feletti lakói.

A díszbe öltözött nagyterem csordultig megtelt az ünneplőkkel. A vendégsereget Ván Jenő önkormányzati képviselő köszöntötte.

- Végre elérkezett a várva-várt nap, mellyel minden évben méltóképpen meg tudjuk ünnepelni a karácsonyt. Annak pedig külön örülök, hogy idén is ilyen sokan eljöttek, hogy együtt tölthessük ezt a szép délutánt. A fellépők már alig várják, hogy színpadra léphessenek az Önök szórakoztatására – mondta üdvözlő beszédében a körzet önkormányzati képviselője.

A köszöntő gondolatokat követően Varga Mihály népművész és csapata betlehemes játékával szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a Nagyszőlő úti óvodások adták elő téli meséjüket. Hajagos Gyula atya pedig a kereszténység legnagyobb ünnepének – a Karácsonynak – jelentőségét és napjainkban betöltött szerepét fogalmazta meg.

- Karácsony ünnepén arra emlékezünk vissza, hogy az egyre sötétedő téli nappalokban valamiféle fény gyulladt fel az emberiség történelmében: mely Jézus Krisztus. Nekünk keresztényeknek a Karácsony Ünnepe fényt, világosságot hoz. Ilyenkor az ünnep kapcsán mennyivel több fény, díszítés van mindenhol, nézzünk szét akár a Kossuth utcán, a Móra téren vagy a Petőfi téren. Ez mind azt jelzi, hogy a világosságot ünnepeljük, nem a mesterséges fényeket, avagy a természeti jelenséget. Jézus Krisztus az emberi megértésével, jóindulatával gyújtott világosságot nekünk. Napjainkban is nagyon nagy szükség lenne arra, hogy az emberek ezzel közeledjenek egymáshoz. Sajnos sok ember szívében vannak rossz érzések, fejükben rossz gondolatok. Jézus azért jött el hozzánk, hogy ezeket a rossz dolgokat megvilágítsa – fogalmazta meg Gyula atya a karácsonyi ünnep jelentőségét.

- Akkor tudunk felkészülni lelkileg a karácsonyi ünnepekre, ha ott van bennünk az egymás iránti jóakarat és jóindulat. Békesség a jóakaratú embereknek énekelték az angyalok a betlehemi éjszakában. Ezt kellene újra magunkban kialakítani. Kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk a másik emberért tenni. Jézus látta, hogy mire van szüksége az embernek és tett érte: megszületett – tanított – csodát tett – megváltott minket. Nekünk nem kell csodát tenni, csak egy picit Jézus nyomába kell lépnünk és megértést tanúsítanunk embertársainkkal kapcsolatosan. Abban pedig mindig hinnünk kell, hogy jobbak lehetünk – zárta gondolatait az atya.

A délután folytatásaként Tarjányi Tamásné Lencsi adventi éneke majd további zenés előadások szórakoztatták a gazdaköri időseket, végül pedig az ízletes vacsora tette fel a koronát a jeles napra.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.