Hírek
2015. December 02. 19:51, szerda |
Helyi
Forrás: HVG
Változás jön a válás utáni gyerekelhelyezésben?
Ki a jobb szülő? – abszurd módon erről kellene döntenie a bíróságnak a gyerekelhelyezési perekben. Az Európa Tanács inkább a váltott elhelyezés törvénybe iktatását szorgalmazza.
Az anya több alkalommal is lelépett a gyermekei mellől, idegen férfiakkal töltötte a szabadidejét és csak a késő éjszakai órákban tért haza. Bár a bírósági is úgy ítélte meg, hogy magatartása „nem illeszkedik abba a társadalmi elvárásba, ami egy feleséggel és egy édesanyával szemben elvárható”, mégis neki ítélték a kisfiait. Az apa azóta havonta kétszer 36 órát látja őket.
Ha ennyire ellentmondásos ítélet – mint amit az Ajkai Járásbíróság pár éve hozott – ritkán születik is, a válás utáni gyermekelhelyezésekben az anyák egyértelmű „győztesek”. A lap által idézett kutatásból azonban az is kiderül, az apák többsége már a válópert megelőzően lemond a gyermekeiről, akik így 90 százalékban az anyákhoz kerülnek.
A skandináv országokban és Nyugat-Európában ugyanakkor terjedő gyakorlat a gyermek érdekeit is jobban szem előtt tartó megoldás, hiszen végső soron „nem a gyerek válik”. Arrafelé már rendszeres, hogy a szülők szakítása után a gyermek egy hetet az egyik, egy hetet a másik szülőnél tölt, így az anyához és az apához való joga egyformán érvényesül. Az osztott vagy váltott elhelyezést szorgalmazza az Európa Tanács ajánlása is, amire már ma Magyarországon is van jogi lehetőség, a felek mégis csak ritkán élnek vele.
Az akadályokról és további részletekről később számolunk be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
