Hírek
2020. Június 04. 08:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
Változatlanok a klímavédelem céljai
Az akcióterv keretében felszámolják az illegális hulladéktárolókat, megtisztulnak a folyók az illegális hulladéktól, valamint folytatódik a fásítási program is.
A kormánypártok az Országgyűlésben elfogadott határozat alapján megerősítették, hogy a klímavédelmi célok változatlanok a gazdaság és a munkahelyek védelme mellett - tartalmazza a Fidesz-frakció helyettes vezetőjének szerdai, az MTI-hez eljuttatott sajtónyilatkozata. Böröcz László közölte, továbbra is az a céljuk, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen, ám már 2030-ra Magyarország lehet a klímavédelem területén az Európai Unió legsikeresebb tagállama.
Ennek érdekében végre fogják hajtani a klímavédelmi akciótervet, ám az is fontos, hogy ne kockáztassuk a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyeket - tette hozzá. Mint elmondta: éppen a munkahelyek védelme érdekében döntöttek úgy, hogy fél évvel elhalasztják az egyszer használatos műanyagok forgalmazásának betiltását.
Ugyanakkor az akcióterv keretében felszámolják az illegális hulladéktárolókat, megtisztulnak a folyók az illegális hulladéktól, folytatódik a fásítási program, a kormányzat támogatja az elektromos autók és buszok használatát, továbbá hatszorosára növekszik az ország naperőmű kapacitása - sorolta a politikus.
Végül hangsúlyozta, hogy a kormánypártok szerint a klímavédelem árát nem az emberekkel kell megfizettetni, nem szabad kockáztatni a munkahelyüket és a megélhetésüket. Továbbá a járvány károkozása után meg kell védeni a magyar gazdaság eredményeit - nyilatkozta Böröcz László.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
