Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. December 12. 13:07, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Változnak a lakások adásvételére vonatkozó illetékszabályok

Változnak a lakások adásvételére vonatkozó illetékszabályok

Az Országgyűlés 148 igen szavazattal és 30 tartózkodás mellett fogadta el az illetékekről szóló törvény és az egyes adótörvények, illetve más kapcsolódó törvények módosítását.

A döntés értelmében lakásvásárlás esetén a kedvezményes illetékalap megállapításakor, illetve az illetékmentesség alkalmazásánál figyelembe lehet venni annak a lakásnak a forgalmi értékét is, amelyet a vásárlást megelőző 3 éven belül adtak el. A korábbi szabályozás egy évet tartalmazott.

Az úgynevezett cserét pótló vétel illetékkedvezményének lényege, hogy a vevő csökkentheti a lakásvásárlással keletkező illetékalapját eladott lakásának forgalmi értékével, így csak az eladott, valamint a megvásárolt lakás értékének különbözete után kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetnie.

A mostani törvénymódosítás azon nem változtatott, hogy a lakásvásárlás után eladott lakás forgalmi értékét csak akkor lehet levonni az illetékalapból, ha azt a vásárlást követő egy éven belül értékesítették.

A most megszavazott jogszabály azt is rögzíti, hogy ha a magánszemély több lakást is elad és vásárol, akkor az illetékalap megállapításakor a kedvezőbb illetékalapot eredményező egyetlen cserét, értékesítést lehet figyelembe venni.

A külföldön élő magyar gyermekeknek is lehet Start-számlájuk

Kiterjesztette az Országgyűlés az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitásának lehetőségét a külföldön élő magyar gyermekekre is.

A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosítást kedden fogadta el a parlament 177 igen szavazattal.

A törvény hatálya kibővült a 2017. június 30. után született, nem Magyarország területén élő, magyar anyakönyvvel rendelkező, magyar állampolgárságú gyermekekre, valamint a kettős állampolgárságot el nem ismerő országokban – Szlovákiában és Ukrajnában – élő, magyar igazolvánnyal rendelkező gyermekekre.

Új nevet kap a kincstári letéti Start-számla: életkezdési letéti számlának hívják ezentúl. Továbbra is erre a számlára kerül át a 42 500 forintos életkezdési támogatás.

Az új jogosultak két módon igényelhetik a letéti számla megnyitását: az anyasági támogatást megállapításakor az államkincstár nyitja meg, amennyiben a külföldi szülő az anyasági támogatás megállapítása iránti kérelemben ehhez hozzájárul, illetve lehetőség van a számla megnyitására a külképviseleteken vagy a kincstár ügyfélszolgálatain.

A fiatal felnőttek 23. éves korukig kérhetik az életkezdési letéti számlán lévő összeg kifizetését. Ha ez nem történik meg, akkor az összeg az államhoz kerül.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.