Hírek
2019. Június 23. 10:06, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Varga Csaba elindult negyedik nyolcezres csúcsának meghódítására a Himalájába
Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó szombaton indult el Pakisztánba, hogy meghódítsa negyedik nyolcezres hegycsúcsát, a 8080 méter magas Hidden Peaket (Gasherbrum I. vagy G1) -
tájékoztatta Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere az MTI-t.
Varga Csaba pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül szeretné megmászni a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb, a Föld 11. legmagasabb csúcsát a Kalifa Alpin Csapat tagjaként. A hegymászó szombaton Iszlámábádba repült, onnan a tervek szerint a hónap végéig éri el az alaptábort.

„Idén még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettem a felkészülésre, sokat másztam és heti 130 kilométert futottam terepen, plusz a versenyek és túrák, a terepfutás kiemelt szerepet kapott az edzésprogramomban. A hegymászásra elsősorban sportként tekintek, egy nyolcezres csúcsának elérése komoly sportteljesítmény. Ezúttal a 8080 méter magas G1-et néztem ki magamnak, technikás hegyről van szó, meg kell érte dolgozni. Jól akklimatizálódva, de minél gyorsabban szeretném megmászni” – idézi a közlemény Varga Csabát.

Az erdélyi magyar hegymászó hozzátette: “bárhol is éljünk a nagyvilágban, őrizzük meg magyarságunkat”. Varga Csabát Erőss Zsolt élménybeszámolói terelték a hegymászás felé, habár a bihari hegyektől hosszú út vezetett a Himalájáig. Első nyolcezres sikerét 2013-ban aratta a 8035 méter magas Gasherbrum II. megmászásával. Ezt további 2 nyolcezres siker követte: 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peak, 2017-ben pedig a 8163 méteres Manaszlu. Varga Csaba a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga keretén belül a 8586 méteres hegy alaptáborában emléktáblát helyezett el Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére.
A közlemény felidézi, hogy a Kalifa Alpin Csapat 2019 februárjában alakult Varga Csaba mellett Lengyel Ferenc és Héjja Bálint tagságával. A csapat megalakulásának egyik célja, hogy a magashegyi expedíciózás nemzetközi gyakorlatára jellemző szemléletmódot és felkészülési stílust meghonosítsa. Február óta a hegymászók számos terep- és ultrafutó versenyen, teljesítménytúrán és felkészülési mászáson vettek részt, emellett speciális, hegymászókra szabott étrendet is összeállítottak számukra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:33, szerda | Külföld
Magyar segélyhitelből épült szennyvíztisztító telepet Laosz fővárosában
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Január 30. 07:06, péntek | Külföld
Donald Trump: az orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg idő miatt
Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg időjárásra tekintettel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
