Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2020. Február 05. 08:28, szerda | Helyi
Forrás: bacsmegye.hu

Varga Csaba megpróbálja, ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült

Varga Csaba megpróbálja, ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült

Az egyik legeredményesebb erdélyi magyar mászó, Varga Csaba eddig négy nyolcezer méter feletti csúcsra jutott fel oxigénpalack nélkül.

Varga Csaba áprilisban a Mount Everest meghódítására indul. A hegymászó célja, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát. A részletekről Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere közleményben számolt be az MTI-nek.

Palack nélkül nem sok embernek sikerült a világon

A tervek szerint a nagyváradi sportember április elején indul a Himalájába, a csúcstámadás legkorábban május közepén történhet meg. A Mount Everest oxigénpalack nélküli, tiszta megmászása hatalmas kihívást jelent az alpinisták számára. "Amíg pótlólagos oxigén segítségével már több mint 10 ezer ember hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, addig palack nélkül mindössze pár száz hegymászónak sikerült ez" - tartalmazza a tájékoztató.

Az Everest-expedíciót komoly edzésmunka előzi meg, Varga Csaba a tavalyi expedíciók óta folyamatosan készül. "Az alapos felkészülés elengedhetetlen része a magashegyi mászásoknak. A futás az edzésprogramom alapja, elsősorban a terepfutás, nagyon hosszú távokon, minden nap, órákon keresztül."

Bevitt egy új elemet a felkészülésbe

Emellett a crossfitnek a különböző típusait építi be a napi rutinba. Egy új, fontos elem az idei edzésében a légzéstechnika fejlesztése, ami rengeteget segíthet az akklimatizáció során és a csúcstámadás idején. "Ágh Csaba erőnléti edzővel tavaly óta dolgozunk együtt, úgy érzem nagyon hasznos a közös munka. A legnagyobb kihívás, hogy ki kell bírni a hosszú, kimerítő csúcstámadást, amihez mentálisan és fizikailag egyaránt egyben kell lenni. Állóképesség, erő és gyorsaság, erre van szükség, úgy érzem, készen állok" - idézi a közlemény a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját.

Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba 2013 óta sorra hódítja a világ legmagasabb csúcsait, mindet pótlólagos oxigén segítsége nélkül.

Tavaly már negyedik nyolcezer méter fölé nyúló csúcsot hódította meg: július 19-én a mostoha időjárási körülmények ellenére a 8080 méter magas Hidden Peak legmagasabb pontján feszíthette ki a magyar zászlót.

Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb aktív magyar magashegyi alpinista Klein Dávid mellett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.