Hírek
2018. November 24. 15:46, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Városunk adott otthont a leány birkózó olimpiának
Országos diák és serdülő leány birkózó olimpiát rendeztek november 24-én a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban.
A jeles eseményen tiszteletét tette Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, Simita Zsolt a Magyar Birkózó Szövetség szakreferense, dr. Réczi László világbajnok, olimpiai bronzérmes birkózó, Sastin Marianna birkózó világbajnok és Ritter Árpád kétszeres Európa-bajnok.
- Örülünk annak, hogy ez a sportág nagy népszerűségnek örvend városunkban nemcsak a fiúk, hanem a lányok körében is. Ez a megmérettetés kiváló alkalom arra, hogy a szőnyegre lépők iskolájuk, avagy csapatuk elismerését megalapozzák a sportágban, mint ahogy városunk hírnevét öregbítette dr. Réczi László olimpiai bronzérmes és világbajnok – mondta köszöntő beszédében Csányi József polgármester.
Városvezetőnk után Simita Zsolt, a Magyar Birkózó Szövetség szakreferense szólt a sportolókhoz: - Ez a verseny az előkapuja a nagy olimpiának, itt az iskolátokért és az egyesületekért is versenyeztek. Bízom benne, hogy 10-15 év múlva majd egy igazi nagy olimpián fogunk nektek szurkolni – biztatta a fiatalokat Simita Zsolt, majd sok sikert és sérülésmentes versenyzést kívánt a szőnyegre lépőknek.
A köszöntő beszédeket követően Palásti Tibor a verseny elnöke, nemzetközi bíró technikai tájékoztatót tartott a mintegy 180 versenyzőnek. Elsőként a serdülő korcsoport sportoló leányai, majd a diák versenyzők mérték össze technikai felkészültségüket.
Az eredményekről a későbbiekben beszámolunk.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












