Hírek
2018. Július 14. 10:51, szombat |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Versenyben legyen csapatunk az első helyért
Megkezdte a felkészülést a 2018/19-es szezonra a KHTK megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapata.
A legnagyobb riválisok NB3-ba való feljutásával idén a vezetőség célja, hogy a csapat végig versenyben legyen a bajnokság első helyéért. Ennek érdekében már több minőségi igazolást is végrehajtott az egyesület és még várhatóak további érkezők, távozók. Nagy visszatérő Némedi Norbert, aki ezúttal játékosként igyekszik majd öregbíteni Félegyháza és a KHTK hírnevét.
Fotó: archív
A versenyképes félegyházi foci fenntartása mellett Koncz Zsolt vezetőedző a helyi utánpótlás korú játékosok fejlesztését, esetleges beépítését is szem előtt tartja, ezért néhány fiatal játékossal is kiegészült a jelenlegi 26 fős keret, amely heti 4 foglalkozással (edzések+edzőmeccsek) készül a bajnoki rajtra.
Érkezők:
Nagy Dániel - Kecskeméti LC
S. Juhász Tamás - Kecskeméti LC
Gajdacsi Mátyás - Bordány SK
Bárkányi Bence - Bordány SK
Némedi Norbert - Hetényegyházi SC
Bábi Zalán - Hódmezővásárhelyi FC
Távozók:
Vojtovics Ákos - külföldi munkalehetőség
Huszka Milán - budapesti munkalehetőség
Lőrincz Bence - Szentesi Kinizsi
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
