Hírek
2014. Április 05. 11:00, szombat |
Életmód
Forrás: - Adrienn -
Vérvizsgálattal jelezhető előre az Alzheimer-kór
Az Alzheimer-kór már a kialakulása előtt 3 évvel előre jelezhető a vérben található egyes lipidek segítségével.
Az Alzheimer-kór már a kialakulása előtt 3 évvel előre jelezhető a vérben található egyes lipidek segítségével.
Az időskori demencia egyik leggyakoribb előfordulási formája az Alzheimer-kór, amely a 80 év felettiek 20%-át, Magyarországon körülbelül 200.000 embert érint. A legnagyobb problémát a kezelés tekintetében az jelenti, hogy az első tünetek megjelenése előtt már körülbelül 10 évvel megtámadja az agyat, így a beteg rendszerint a már túl későn fordul orvoshoz. Ezért nagyon fontos, hogy a kockázati tényezők elemzésével és az előrejelzési eljárások fejlesztésével minél korábbi stádiumban sikerüljön azonosítani a betegséget, hogy megkezdhessék a kezelést.
A komoly kutatási kísérletben 525 hetven év feletti alanyt vizsgáltak folyamatosan három éves intervallumban, majd kiválasztották azt az 53-at, akinél az Alzheimer-kór kialakult. A korábban levett vérmintákat összehasonlították az egészséges csoport mintáival és megállapították, hogy összesen tíz lipid szintje jó eséllyel jelzi előre a későbbi Alzeimer-kórt. Sajnos a lipidszintek és az agyi folyamatok közötti összefüggést még nem sikerült tisztázni, ahogy azt sem, hogy lehetséges-e a kísérletben feltárt 3 éves pieriódusnál korábban is előre jelezni a megbetegedést. Bár a testzre hatalmas igény lenne a klinikai gyakorlatban, a megbízható eredmények érdekében még további, szélesebb körű kísérletekre van szükség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
