Hírek
2020. Április 04. 14:54, szombat |
Helyi
Forrás: dunaujvaros.com
Virágvasárnappal kezdődik meg a keresztény nagyhét
Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
Hagyományosan a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik a virágvasárnapi szentmise. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek fogadták Jézust. Idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, és „hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe”. Hozzátették: ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret ugyanakkor jobban tükrözi, hogy virágvasárnap a liturgiában ismert elnevezése szerint az „Úr szenvedésének vasárnapja”. A virágvasárnapi szentmisén ugyanis már elhangzik Jézus szenvedéstörténete.
Úgy fogalmaztak: a virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az egyház kifejezi hitét, hogy a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.
Virágvasárnapi szentmisét közvetít a Duna TV és a Kossuth rádió. Az egyházmegyék honlapjukon, illetve Facebook-oldalukon teszik követhetővé a nagyheti szertartásokat. Az online szentmise-közvetítések elérhetőségéről a Magyar Kurír portálon lehet tájékozódni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
