Hírek
2015. Március 23. 08:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Seres László
A X. László Jenő Emlékversenyt rendezték meg szombaton Kiskunfélegyházán
Az idei, jubileumi versenyen 47 játékos két csoportban küzdött a bajnoki címért és helyezésekért 2015. március 21-én.
A helyiek mellett a város- és megyehatáron túlról is érkeztek játékosok (Kecskemét, Tiszaalpár, Csongrád, Szentes, Szeged, Röszke, Hódmezővásárhely).
A vándorserleget egy évre, Karsai István nyerte meg, neki ez immár másodjára sikerült, mellette további két korábbi bajnok is erősítette a mezőnyt, Kovács Zoltán, aki ezüstérmes lett és Szekeres Sebestyén. A jelenlévő, negyedik korábbi bajnok, Kemény Csaba, hősiesen lemondva a játékról, (jelen sorok irója, SL. távollétében) vállalta a játékvezetői teendőket, melyért elismerést, fair-play dijat érdemel.
A mezőny erősségét jelzi, hogy a bajnokot egy ötfős élboly követi, holtversenyben,
fél-ponttal lemaradva. Azt, hogy kik állhattak a képzeletbeli dobogóra, csak az a 'fránya Bucholz-tábornok' döntötte.
Végeredmény(felnőttek):
H. Rsz. Név Pont Bch SB PS Élő TPR W-We
-------------------------------------------------------------------------------
1. 2 Karsai, Istvan 5.5 27.5 21.75 19.5 2051 2265 +1.05
2. 4 Kovacs, Zoltan 5.0 29.5 19.75 22.0 2022 2073 +0.61
8 Cs. Kovacs, Laszlo 5.0 28.0 19.00 20.5 1921 2100 +1.39
7 Retkes, Peter 5.0 27.0 17.75 20.5 1935 1924 +0.06
5 Kovacs, Arthur Dr. 5.0 25.5 17.50 18.5 2008 1842 -0.76
6 Abraham, Zoltan 5.0 24.0 15.50 21.0 1966 1952 +0.05
7. 1 Csikos, Mihaly 4.5 29.5 16.50 21.0 2064 2006 -0.41
8. 21 Ficzere, Zsolt 4.0 31.0 16.50 18.0 0000 2002 +0.50
3 Szekeres, Sebestyen 4.0 28.5 15.00 17.5 2025 1869 -1.00
12 Szekeres, Janos 4.0 27.5 13.00 18.0 1803 1890 +0.69
9 Lantos, Istvan 4.0 24.5 10.75 14.0 1897 1780 -0.58
16 Nagy, Noemi 4.0 20.0 10.00 11.5 1527 1879 +1.63
13. 10 Csuri, Laszlo 3.5 26.0 11.00 13.0 1893 1872 +0.00
15 Abraham, Lajos 3.5 23.0 8.25 11.5 1741 1726 -0.06
23 Lantos, Alexandra 3.5 22.0 8.00 12.5 0000 1719 1719
16. 11 Nagy, Jozsef 3.0 27.0 8.00 16.0 1828 1800 -0.13
13 Sipos, Kalman 3.0 26.0 10.00 16.0 1797 1569 -1.39
25 Racz, Istvan 3.0 24.0 9.50 12.0 0000 1695 1695
18 Papp, Marcell Imre 3.0 23.5 8.00 11.0 1249 1409 +0.60
14 Farkas, Janos 3.0 22.5 6.50 12.0 1759 1235 -0.95
17 Toth, Laszlo 3.0 22.0 4.00 11.0 1513 1054 -0.80
22. 20 Besenyei, Zsolt 2.5 23.0 5.00 7.5 0000 1210 1210
23. 24 Lantos, Csaba 2.0 19.0 3.25 8.5 0000 1308 1308
26 Retkes, Sandor 2.0 18.0 1.00 8.0 0000 907 907
25. 22 Horvath, Jozsef 1.0 18.5 0.00 3.0 0000 873 873
26. 19 Apor, Sandor 0.0 20.0 0.00 0.0 0000 1005 1005
A főverseny mellett, külön, az ifjúsági bajnokságon 21-en játszottak, közülük a helyezési-listán elfoglalt helyezésük alapján, korosztályonként a legjobbak érmet nyertek.
No. PNo. Name Score WP SB PS rat. TPR W-We
-------------------------------------------------------------------------------
1. 11 Lovaszi, Szabolcs 5.5 31.5 25.00 22.0 0000 2002 0
18 Tapai, Valer 5.5 25.5 18.00 20.5 0000 - 0
3. 7 Hideg, Gergo Benedek 5.0 30.5 20.00 22.5 0000 2002 0
4. 21 Venicz, Levente 4.5 31.5 18.75 21.0 0000 - 0
2 Balazs, Benedek 4.5 30.0 17.25 18.5 0000 - 0
17 Szekeres, Zsofia 4.5 28.5 16.25 18.0 0000 2002 0
9 Kis, Izabella 4.5 27.0 15.25 22.5 0000 - 0
12 Markus, Molli 4.5 25.5 15.00 17.5 0000 - 0
9. 1 Szekeres, Orsolya 4.0 26.0 11.00 15.0 1267 - +0.00
13 Megyaszai, Balazs 4.0 24.5 11.00 15.0 0000 532 0
20 Turcsanyi, Matyas 4.0 23.0 9.00 15.0 0000 - 0
12. 15 Somogyi, Arpad 3.5 25.5 10.25 14.5 0000 - 0
13. 5 Gero, Milan 3.0 23.5 7.00 13.0 0000 532 0
10 Kiss, Rego Bendeguz 3.0 23.5 6.50 11.0 0000 - 0
16 Szekeres, Norbert 3.0 22.5 5.00 14.0 0000 532 0
3 Gazdik, Gergely Gyorgy 3.0 21.0 5.25 9.0 0000 - 0
19 Toth, Tamas 3.0 17.5 3.75 9.0 0000 - 0
18. 6 Hideg, Gabor 2.5 19.5 2.75 8.0 0000 - 0
19. 4 Gemes, Martin 2.0 20.0 2.25 9.0 0000 - 0
14 Somogyi, Andrea 2.0 15.5 2.25 9.0 0000 - 0
21. 8 Karadi, Aron 1.5 20.5 1.25 4.0 0000 532 0
Seres László
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
