Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Január 29. 09:33, szerda | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

XVI. Mórás bál

XVI. Mórás bál

Kiskunfélegyháza újkori „báltörténetének” legrégibb hagyománya a Móra Ferenc Gimnázium jótékonysági rendezvénye ezúttal a 16. alkalommal került megrendezésre a Művelődési Központban.

16 esztendő már elég hosszú idő egy ilyen nemes hagyománynak a kiépüléséhez, hiszen ha belegondolunk annak a fiatal párnak, aki az első Mórás bálon részt vett, már gimnazista gyermeke lehet.

A rendezvény eseményei ezúttal is úgy pörögtek, mint az elmúlt bálakon. A kialakult hagyomány szerint ekkor adják át Kiskunfélegyháza itáliai testvérvárosának Feltre-Vellai-nak polgárai azt az ösztöndíjat, amelyet az olasz nyelvet legszorgalmasabban tanuló Mórás diáknak ajánlottak fel. Ezt az ösztöndíjat még az áldott emlékű Don Loris Susanetto vellai plébánosa alapította és hívei, barátai áldozatos gyűjtésének eredményeként idén is átvehették a tanulók a Művélődési ház színpadán.

Luigi Calligaro, Maria Scariot, Sergio Susanetto (Don Loris testvére) és Claudio dalla Palma (Belluno tartomány sportügyekért felelős vezetője) adták át a pénzjutalmat, Medgyesi Blanka 12/A, Szmilkó Anna 12/A, Mindszenti Lili 12/A, Csenki Eszter 12/E, Domokos Máté 12/A, és Szabó Bence 12/A osztályos tanulóknak.

Az est sztárvendége Károlyfalvi Krisztina a Szegedi Nemzeti Színház énekművésze volt, majd utána az iskola mozgásszínházának pazar bemutatója következett. Éjfélkor kisorsolták a rengeteg tombolatárgyat, az est hangulatát a szegedi Buligánok zenekar adta meg. A bőséges svédasztalos menüről a Rózsakert vendéglő gondoskodott.

Az est háziasszonya Karácsonyi Melinda mellett nagyon sok kolléga és diák gondoskodott arról, hogy ez a szép rendezvény ezúttal is flottul, pörgősen az elvárásoknak s régi hagyományoknak megfelelően történjen.

Az iskola vezetése ezúton is szeretné minden résztvevőnek, szponzornak, támogatónak megköszönni, hogy a Móra Ferenc Gimnázium 16. jótékonysági bálja is nagyszerűen sikerült.

Forrás: Félegyházi Közlöny - R.F.
Képek: Félegyházi Közlöny / Szűcs Levente [Szücsi Photography]

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.