Hírek
2021. December 05. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
A kettős kereszt a szeretet erejét is jelképezi

Mint minden évben, idén is felállította a kettős keresztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezete a főtéren.
A keresztállítási ünnepségre 2021. december 5-én, vasárnap került sor, ahol Kollár László, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezetének elnöke mondott köszöntő beszédet:
- Szinte már megszokásból jövünk össze ezen alkalomból, hogy megmutassuk, vannak még olyanok, akiknek a szeretet, egymás társasága többet ér, mint a fekete péntek vagy a pénzmammon hajszolása. Mindannyian porból és hamuból vétettünk és azzá is leszünk. Csak az nem mindegy mi történik a két végpont között. Ki hogyan éli az életét. Akinek van egy helyes és előremutató értékrendje az úgy tud élni és az életével hatni, hogy az a többiek a külső szemlélők, a más vallásúak számára is követendő és példamutató legyen. Krisztus Urunk tanúságai erről szólnak. Aki követi tanítását, megtalálja a járható utat. Az ő tanítása szerint hívjuk fel a figyelmet mi is eme kereszt állításával az ünnep bensőségességére, meghittségére, a család fontosságára, a szeretet erejére, az ünnepvárásra, az eljövetelre.
Az ünnepséget Kiss Ákos Jenő és Toldi Níla dalai tették teljessé. Tekerőlanton közreműködött: Nagy Tünde, verset mondott: Sövény Tibor.
(Képek / video: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.