Hírek
2021. December 17. 10:50, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
A könyvtári gyűjtéssel boldogabbá tették a rászorulók karácsonyát

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár adománygyűjtést szervezett a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Szociális és Közfoglalkoztatási Osztályával kapcsolatban álló családok részére.
A mintegy kettőszáz adománydobozt december 16-án Bajzák Andrea ifjúsági referens, valamint Ódor László, a kedvezményezett osztály vezetője vehette át Abonyi Szilviától, a könyvtár igazgatójától.
– A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a karácsonyi játék és könyvgyűjtési felhívásunkat októberben tettük közzé és december 10-éig gyűjtöttük az adományokat. Ez idő alatt számos szép ajándék érkezett be, amit ezúton is köszönünk minden felajánlónak, adományozónak. A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Szociális és Közfoglalkoztatási Osztályával közösen gyűjtött ajándékokat a könyvtár kollégái dobozolták be a családok számára. Szeretnék köszönetet mondani nekik, és kiemelni munkatársaim közül Kátai Gyöngyit, Rigó Imrénét és Kovács Etelkát, akik napokon át szortíroztak és osztották szét a játékokat, könyveket, hogy azok, akik majd megkapják, korosztályuknak és nemüknek megfelelő meglepetésben részesülhessenek. Köszönjük a polgármesteri hivatal munkatársainak, különösen Bajzák Andreának és Ódor Lászlónak, hogy a körülbelül 200 adománydobozt eljuttatják a rászoruló családok részére. Az ajándékdobozok társasjátékokat, babákat, autókat, plüssöket tartalmaznak, amiket a város körzeteinek képviselői fognak elvinni a családoknak – mesélte el a lap munkatársának Abonyi Szilvia.
Bajzák Andrea kiegészítette az információkat azzal, hogy számos család van a látókörükben, akiknek havi jövedelme némileg több, mint akiknek a gyűjtést eredetileg szánták, de ennek ellenére nehéz körülmények között élnek. Rájuk gondolva a hivatali dolgozók további szeretetcsomagokat állítottak össze, amiket a mezőőrök juttatnak el a megfelelő helyekre.
(Képek és hír forrása: Félegyházi Közlöny / V.B.)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.