Hírek
2024. Augusztus 10. 17:43, szombat |
Helyi
Forrás: delmagyar.hu / Szabó Imre
Bemutatkoznak Csongrád értékei

Ízes halételekkel és csongrádi borokkal, nyitott műhelyekkel, hagyományőrző rendezvényekkel találkozhatnak az érdeklődők a Helyi Értékek Napja alkalmából vasárnap a csongrádi Kézművesházak udvarán.
Lesz mesekoncert, fotókiállítás és bemutatkozik több olyan kulturális egyesület, amely a helyi értéktárban is szerepel.
Ami az augusztus 11-i program részleteit illeti, délután 4-kor kezdődik Szervátiusz Tibor Életfa-szobránál a belvárosban. Máté Attila képviselő köszöntője után a helyi értéktár-bizottság elnöke, Ujszászi Róbert nyitja meg az eseményt a Csongrádi Fúvószenekar közreműködésével, majd fél 5-kor a Klárisok zenekar ad mesekoncertet. Az Öregvár utca 55-ben fél 6 után a Csongrádi Színtársulat, majd a Csongrádi Zenebarátok Kórusa lép fel, az Öregvár utca 58-ban pedig 6-kor a Röpülj Páva Kör, utánuk pedig a László Imre Baráti Kör mutatkozik be. Este 7-kor az Alföld Néptáncegyüttes tart táncházat. Kísérő programként látható Koncz-Bisztricz Tamás fotókiállítása, emellett az érdeklődőket nyitott udvarok, kézműves foglalkozás és kvíz várja. A gasztroudvarban Mészáros Dezső halásszal, Pusztai Csaba borásszal, Bodor Martin családi borászatával és a Török Műhellyel lehet találkozni.
A programot a a Művelődési Központ és Városi Galéria rendezi a Csongrádi Napok programsorozata részeként. A szervezők azt remélik, a magyar népi és helyi kultúrát ismertető tematikus rendezvényeknek köszönhetően ezeket a most felnövő generáció is megismeri, így a mindennapokban a hagyományos vidéki értékek is megjelennek az egyre inkább jelen lévő nagyvárosiak mellett.
(Forrás: delmagyar.hu / fotó illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 12:40, hétfő | Helyi
Napraforgórakás ég Kiskunfélegyháza külterületén
Az oltási munkálatokat erőgép is segíti.
2025. Augusztus 18. 09:25, hétfő | Helyi
Felújított játszóteret adtak át Petőfiszálláson
Augusztus 15-én, péntek reggel ünnepélyes keretek között avatták fel Petőfiszálláson a Csicsergő Óvoda melletti felújított játszóteret, valamint egy új teqball asztalt.
2025. Augusztus 14. 16:41, csütörtök | Helyi
Bokrétaünnepet tartott a Félegyházi Pékség Kft.
Új gyártócsarnokának építése alkalmából bokrétaünnepséget rendezett a Félegyházi Pékség Kft.
2025. Augusztus 14. 10:42, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.