Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2021. December 07. 11:16, kedd | Helyi

Csak átugrott a szomszédba lopni

Csak átugrott a szomszédba lopni

Elfogták a kiskunfélegyházi rendőrök azt a 21 éves férfit, aki besurrant szomszédjához és ellopta értékeit.

Bejelentés érkezett lopásról idén ősszel a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra. A sértett elmondta, hogy két ismerősével együtt béreltek egy házrészt, egészen szeptember 24-ig, amikor munkalehetőség miatt eljöttek onnan. Pár értéküket azonban otthagyták. A férfi november 9-én ment újra a házhoz, amelyből idő közben eltűnt a laptopja, valamint egy bőrönd, tele a ruháival.

A kiskunfélegyházi rendőrök két nappal később megtalálták az eltulajdonított laptopot egy 30 éves helybélinél. A férfit tanúként hallgatták ki, aminek során kiderült, hogy vásárolta az eszközt, de nem tudta, hogy lopott. A rendőrök lefoglalták az értéket és visszaadták a tulajdonosának. Ezután hamar eljutottak a tolvajhoz, akit a tegnapi napon elfogtak és őrizetbe vettek. A 21 éves gyanúsított beismerő vallomást tett: elmondta, hogy szomszédja volt a sértettnek, és rendszeresen bejárt az ingatlanba, ugyanis jóban volt az lakókkal. Amikor feltűnt neki, hogy egy ideje nem lakják az épületet, gondolta megnézi, hátha maradt ott pár holmi, amit értékesíthet. Először a zárt ajtót próbálta benyomni, de nem járt sikerrel. Ekkor meglátta, hogy az egyik ablakból hiányzik az üveg, amin benyúlt, és belülről könnyedén kinyitotta. Ezután bemászott a házba és vitt mindent, amit talált. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható, amelyek miatt nyomozás van folyamatban ellene. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi

Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében

Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.

2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.