Hírek
2022. Március 26. 11:23, szombat |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Idén is lesz Egészséges Bács-Kiskunért program

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat fontosnak tartja a megyében élők egészségének megőrzését.
Ennek érdekében idén is megvalósítja az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozatot, amelynek már az előző években is nagy sikere volt a megye településein. Csatlakozzon ön is!
Idén áprilisban ismét útjára indul az a sportesemény-sorozat, amelyik a rendszeres testmozgás fontosságára hívja fel a figyelmet. Tavaly több ezren vettek részt az egészséges életmódot népszerűsítő rendezvényeinken. Részvételével mindenki sokat tehet a saját – és egyúttal Bács-Kiskun – egészségéért. A tervek szerint megyeszerte járásonként egy, azaz összesen 11 helyszínen 11 alkalommal rendezünk sportversenyeket a már hagyománnyal rendelkező sportágakban.
A programok középpontjába a futás (terepfutás), a kerékpározás, a zarándoklat (teljesítménytúra), a nordic-walking, a lovaglás kerül. A sportversenyek tematikáját ötpróbajelleggel szeretnénk megvalósítani azzal a céllal, hogy a lakosok ne csak a közvetlen környezetükben rendezett sporteseményeken, hanem a szomszédos járásokéin is részt vegyenek. A helyszínekről és időpontokról weboldalunkon tájékozódhatnak: www.bacskiskun.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.
2025. Szeptember 29. 14:34, hétfő | Helyi
Ünnepi hangverseny a Zene Világnapján Kiskunfélegyházán
A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket 2025. október 4-én, szombaton 18 órakor Kiskunfélegyházán.