Hírek
2022. Január 01. 15:59, szombat |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Malac és lencse az asztalon – szerencsehozó népszokások újév napján

Szilveszterrel és az újévvel kapcsolatban rengeteg hiedelem él a köztudatban, illetve jó néhány szokás kötődik ehhez a naphoz.
Többségük, talán nem véletlenül, a bőséggel, gazdagsággal és a szerencsével kapcsolatos – hangzott el az M1 Híradóban.
Újév napján sok mindent nem szabad csinálni a szerencsétlenség elkerülése végett.
„Különösen a női munkák tilalmasak ezen a napon, mint például a főzés, takarítás, hiszen ezek hétköznapi cselekedetek, ilyenkor pedig az ünnepre kell odafigyelni” – mondta Sándor Ildikó néprajzkutató. Hozzátette, hogy ünnepnapon a földeken nem folyt a munka, ezért a férfiaknak könnyebb volt betartani azt, hogy ne dolgozzanak. Az egyedüli munka, amit ekkor elvégeztek, a jószágok ellátása volt, hiszen ők nem maradhattak élelem nélkül.
Újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer. Sándor Ildikó elmondta azt is, hogy az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi.
A zajongás – régebben ostorpattogtatás, harangozás, mostanában petárdázás, trombitálás – pedig az ártalmak, a gonosz, a baj távol tartását, elűzését szolgálják.
(Nyitófotó illusztráció / Forrás: privatbankar.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.