Hírek
2021. November 20. 07:22, szombat |
Helyi
Forrás: infostart.hu
Megjelenhet a kereskedelmi forgalomban az adómentes házi pálinka

Ennek veszélyeire és gyakorlati megvalósulására utalt a piacot védelmezendő a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.
Áremelésre készülődnének a kereskedelmi pálinkafőzdék, de kérdés, mit bír el a piac, és több oldalról jelentkezik a nyomás - írja az infostart.hu.
A Világgazdaság cikke szerint például "erős a gyanú", hogy a magánfőzdékből bolti polcokra kerülnek párlatok, ez pedig nehezítené a koronavírus-járvány miatt válságba került, most már onnan kilábalni készülő ágazat helyzetét.
Nyomás pedig még: az utóbbi években rendre elfagy a barack, ami a gyümölcsöt igencsak megdrágítja magas az infláció az "egyéb költségek" is elszálltak.
Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke szerint a terméket sújtó jelentős adót is be kell építeniük az áraikba, de a fogyasztói ár további növelését a vásárlók többsége nem tudja tolerálni.
A tanács nem tekint ellenségként a magánfőzőkre, ám védelmezve a piacot hangsúlyozza, hogy az adót a bevételekből fedezik, míg a házi főzés adómentes.
"Ezt rávetítve a magánfőzésre azt jelenti, ha nem tartják be a jogszabályokat a magánfőzők, és a jogszabályban meghatározott mennyiségnél többet állítanak elő, illetve azt kiviszik a piacra, akkor az a kereskedelmi főzdék forrásait fogja apasztani" - húzza alá Mihályi László.
A lapnak nyilatkozva rámutatott, tudomása szerint vannak olyan vendéglátóipari egységek, ahol beszereznek hivatalosan kereskedelmi főzdétől származó pálinkából "két üveggel", majd, amikor azokból elfogy a termék, utántöltik magánfőzésből származó párlattal, holott ez tilos és veszélyes is lehet.
A bérfőzés adómentességétől a PNT azt reméli, hogy akik korábban a magánfőzőknél illegálisan főzettek, most visszatérnek a nagy szaktudású, ellenőrzött bérfőzdékbe.
A pálinka szabadforgalma a 2019-es neta-bevezetés és a Covid-járvány előtt évi 1 millió hektoliterfok. körül alakult. Tavaly ez már a 600 ezer hektoliterfokot sem érte el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.