Hírek
2021. December 14. 13:42, kedd |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Megújult járdaszakaszt adtak át a Mártírok útján

Ünnepélyes keretek között adták át a Mártírok útja elején lévő hét társasház előtti megújult járdaszakaszt december 14-én délelőtt.
A megjelenteket Csányi József polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, Bense Zoltánköszöntötte. Az ünnepélyes szalagátvágást megelőzően, a projekt kivitelezésének részleteiről Csányi József polgármester nyilatkozott:
- Kiskunfélegyháza város önkormányzata elhivatott a közterületek megújításában és törekszik arra, hogy olyan minőségű járdák és utak épüljenek a város területén, amelyek felváltják a régi, már leromlott állapotú útjainkat, járdáinkat. Ennek a programnak a keretén belül az önkormányzati képviselőkkel, akik egy-egy körzetért felelősek, jelen esetben Bense Zoltán képviselőtársammal együtt gondoljuk végig, hogy melyek azok a legégetőbb, legsürgősebb problémák, melyeket orvosolni kell és egy-egy járda- vagy útszakaszt fel, avagy újjá kell építeni.
A Mártírok utcában található hét társasház előtti járda mondhatjuk úgy régóta megérett már a felújításra. Bense Zoltán képviselőtársammal a testület elé terjesztettük a tavalyi évben, hogy a kiemelt projektek közé vegyük be ezen a helyszínen a járdafelújítást. A kivitelezés szempontjából pedig a megfelelő jogszabályok betartásával arra törekedtünk, hogy egy környékbeli, kistérségi vállalkozó tudja a munkát elvégezni, ami a helyi gazdaság fejlődését szolgálja – részletezte a munka előzményeit polgármesterünk.
Az elmúlt időszakban a Mártírok utcában egy idősebbek számára kialakított pihenőpark és edzőpark is létesült, mely a járdaszakasz munkálatainak befejeztével kapott egy közvilágítást is, ezzel is biztonságosabbá téve a használatát az esti órákban. Csányi József polgármester végezetül a további fejlesztési tervekről is beszélt.
- A múlt hét előtt értesültünk arról, hogy Magyarország kormánya egyedi kormánydöntés alapján mintegy 470 millió forint támogatást szavazott meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata részére, amely keretében a Deák Ferenc utca, Kossuth utca és a József Attila Általános Iskola mögött található köz közötti szakasza fog megújulni teljes mértékben mondhatjuk úgy faltól falig. Ez azt jelenti, hogy a járdák, a teljes útszakasz, illetve a Deák Ferenc utca és Mártírok utca és a Deák Ferenc utca Hunyadi utca közötti közök is teljes mértékben megújulnak – számolt be a jövőbeni teendőkről a polgármester, majd reményét fejezte ki, hogy ezekkel a fejlesztésekkel remélhetőleg városunk önkormányzata hozzá tud járulni ahhoz, hogy az itt élők életminősége javuljon.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 10:54, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.