Hírek
2022. Február 04. 17:54, péntek |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Sorsdöntő választás előtt áll országunk

Utcafórumra várta az érdeklődőket Kiskunfélegyházán Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és Kis-Szeniczey Kálmán 2022 február 4-én délután a Kossuth és Zrínyi utca kereszteződésében.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt érkezésekor kezet fogott a fórumra érkező szimpatizánsokkal majd megtartotta beszédét.
- Április 3-án sorsdöntő választás lesz Magyarországon. Minden, a következő négy év, de azon túl is attól függ, hogy április 3-án mindannyian elmegyünk-e és mindannyian a változásra szavazunk-e. Óriási tétje van. Önöknek mindannyiuknak kettő szavazatuk van. A két szavazattal nagyon felelősségteljesen kell élni. Az egyik egy listás szavazat, annak az összellenzéki, hatpárti összefogásnak, amit én a hat párt egyikének sem tagjaként vezetek, de amin ott van nagyon sok és különböző értékrendet képviselő magyar ember – kezdte mondandóját Márki-Zay Péter, majd ezt követően keményen bírálta a jelenlegi rendszert, a kormány gazdaságpolitikáját, az államfő kül- és belpolitikai intézkedéseit, valamint a koronavírus-elleni védekezését is.
Továbbá nagyrabecsülését és elismerését tolmácsolta Csányi József polgármester felé, aki több mint 90%-os eredménnyel nyerte a 2019. októberi választást. Véleménye szerint kétség nem fér hozzá, hogy ha valaki ilyen kiváló eredménnyel nyeri meg egy város polgármesteri székét az minden embert szolgál és bármilyen színezetű kormány támogatni fogja.
- Mi ugyanis garantáljuk a polgármester úrnak, ahogy garantáljuk minden eddigi Fideszre szavazónak is, hogy őket is képviseljük ugyanúgy, mint ahogy én Hódmezővásárhelyen polgármesterként is képviselem az egyébként Fideszre szavazó polgártársainkat is. Miniszterelnökként is ezt fogom tenni és természetesen Kis-Szeniczey Kálmán is a körzet képviselőjeként – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
- Nem lehetne egy okos, becsületes Magyarországban élni? Egy ilyen országba még azok is hazatérnének, akik kimentek külföldre. Ha ez az ország azt tudja adni a magyar fiataloknak, amit egyébként megad bármelyik nyugati ország, akkor ezek a fiatalok, még ha el is mennek tanulni, tapasztalatot szerezni, vissza fognak térni. Azt a tudást, amit odakint szereztek, itt fogják kamatoztatni. Hiszen akik nyugaton megállják a helyüket, azok itt is megállják. Ha az egészségügy, az oktatás, az adózás rendbe lesz téve ebben az országban, ha azt látják az emberek, hogy az állam értük van, és nem őket kirabolja, én még azt is mondom: örömmel fognak adót fizetni. Vissza kell adnunk a nemzet büszkeségét, hogy ez okos és tehetséges nemzet, ami annyi Nobel-díjast adott ennek az országnak álljon fel magáért. Ebből a helyzetből a kiút nem jobbra és nem balra van, hanem felfelé – zárta gondolatait Márki-Zay Péter, majd átadta a szót Kis-Szeniczey Kálmán körzeti országgyűlési képviselő jelöltnek, aki a Mélykúton tüntető több száz baromfitermelőre hívta fel a figyelmet, akik kiállnak magukért.
A fórum ünnepélyes koszorúzással zárult, melyen Márki-Zay Péter és Kis-Szeniczey Kálmán közösen koszorút helyeztek el Móra Ferenc Daru utcai szobránál a neves író halálának évfordulója tiszteletére.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.
2025. Szeptember 29. 14:34, hétfő | Helyi
Ünnepi hangverseny a Zene Világnapján Kiskunfélegyházán
A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket 2025. október 4-én, szombaton 18 órakor Kiskunfélegyházán.