Hírek
2022. Január 19. 08:27, szerda |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Súlyos veszélyt jelent az állatfajok pusztulása

A magokat szétszóró emlős- és madárfajok számának csökkenése árt a növények alkalmazkodóképességének - derült ki egy friss tanulmányból.
"Nemcsak a fajt magát veszítjük el egy-egy madár vagy emlősfaj kihalásakor, hanem velük együtt fontos ökológiai funkciójukat, a növényi magvak szétszórását is" - hívta fel a figyelmet az AFP-nek nyilatkozva Evan Fricke, a Science tudományos lapban megjelent tanulmány szerzője, a Rice Egyetem kutatója. A növényi magvakat terjesztő állatfajok számának csökkenése a növények azon képességét károsítja, amellyel a melegedő hőmérséklet elől megfelelőbb környezetbe kerülhetnének.
A klímaváltozás az egész világon megváltoztatja az ökoszisztémákat, ami azt jelenti, hogy az a környezet, amely ma még megfelelő egy fafaj számára, a következő évtizedekben már élhetetlenné válhat ugyanannak a fajnak. A csapadékosabb és megfelelőbb hőmérsékletű régiókban megélne a növény, de hogy oda eljusson, még mag korában kell megtennie az utat. Az összes növény mintegy fele magjait állatok hordák szét, melyek megeszik a növény gyümölcsét vagy termését. Más növények csak a szélre hagyatkoznak.
A tanulmány az első, amely globális becslést készített a jelenség méreteiről: a kutatók szerint az állati magterjesztéssel szaporodó növények az állatfajok kihalása miatt mostanra 60 százalékkal kisebb eséllyel tartanak lépést a felmelegedéssel. Az amerikai-dán kutatócsoport állati tulajdonságokról szóló tanulmányok ezreinek adatait, valamit a gépi tanulást használta, hogy elkészítse a magterjesztő emlősök és madarak világtérképét.
Összehasonlították a mai állapotot azzal, hogy milyen lett volna a helyzet az emberi tevékenység okozta kihalások és élőhelycsökkenés előtt. Olyan részleteket is kidolgoztak, hogy melyik állat milyen növény termését eszi, és milyen messzire juthat a mag az anyanövénytől. Gépi tanulással töltötték ki a hézagokat, melyek egyes kevésbé kutatott fajok esetében keletkeztek. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a magterjesztés csökkenése különösen súlyos Észak-Amerika, Európa, Dél-Amerika és Ausztrália mérsékelt övi területein, noha ezek kevés fajt veszítettek el. A veszteség kisebb volt Dél-Amerika, Afrika és Délkelet-Ázsia trópusi régióiban, de felgyorsulna itt is, ha több jellemző állatfaj - köztük az elefánt - kihalna.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.
2025. Szeptember 29. 14:34, hétfő | Helyi
Ünnepi hangverseny a Zene Világnapján Kiskunfélegyházán
A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket 2025. október 4-én, szombaton 18 órakor Kiskunfélegyházán.