Hírek
2022. Február 02. 12:14, szerda |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Városunk boldogulásáért imádkoztak Gyertyaszentelő Boldogasszony napján

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén 2022. február 2-án Kiskunfélegyháza városáért imádkoztak a reggel 7 órás szentmisén.
- A mai szentmisét a városért mutatjuk be, és ami a legfontosabb: a város minden tagjáért. Ma arról a napról emlékezünk meg, amikor Jézus Krisztust a szülei bemutatták a népnek a templomban. Ez lehet, hogy abban a korban hétköznapi dolog volt a mózesi törvényeknek megfelelően, de akkor ők még nem is tudhatták, hogy a gyermek valójában kicsoda – mondta példabeszédében az ünnepi szentmisét celebráló Farkas Tibor atya, majd kihangsúlyozta, mennyire fontos az, hogy ismerjük egymást!
- Egy város lakóinak az a feladata, hogy ismerje egymást. Ismerje azt, hogy kinek milyen hagyományai vannak, melyik családot ajándékozta meg a Jóisten újszülött gyermekkel, melyik családban van éppen olyan ifjú, aki például orvosnak tanul és majd emberek életét menti meg, mely családban vannak olyan idősek, akik segítik a gyermekeiket, akár az unokákra való vigyázással, hol vannak olyan testvérek, akik nemcsak itt a templomban, hanem otthon is imádkoznak. Nagyon fontos tehát egy város életében, hogy olyan tagjai, lakói legyenek, akik ismerik egymást, még ha nem is személyesen, hanem a szívük és a hitük világában.
A példabeszéd zárásaként az atya megkérte a szentmisén megjelenteket, imádkozzanak azért, hogy jó példával lehessenek a városunkban a másik ember számára.
- Imádkozunk a városunkért, minden tagjáért, vezetőiért, hogy bölcsességben tudják vezetni ezt a különlegesen sok hittel, katolikus emberrel rendelkező várost.
Még ha nem is ismerjük konkrétan egymást, vagy nem is fogadjuk el egymást, akkor is összekössön minket valami. Mert, ahogy a keresztényeket összeköti az Istenben való hit, egy városban úgy köt össze minket a hagyomány, a tisztelet, a különböző programok, amik valóban ünnepibbé teszik itt az életünket – mondta az atya, majd elmondta, hogy ő személy szerint egy kisebb városban nőtt fel, mint Kiskunfélegyháza és mindig nagyon hiányolta a programokat és közösségi eseményeket.
- Mióta itt vagyok, ebben a városban, azóta sokkal több programban tudtam részt venni. Láttam azt, hogy itt van élet. Ez az, ami az embereket össze kell, hogy kösse: az élet, az események, a programok és természetesen a közös jövőnkbe vetett hit.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 12:35, kedd | Helyi
Országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházán – Álom és valóság jegyében
Az idei Országos Könyvtári Napokhoz a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár is csatlakozik, gazdag programkínálattal várva az érdeklődőket 2025. október 7–11. között.
2025. Szeptember 30. 11:04, kedd | Helyi
Szakemberek adtak tájékoztatást a Duna-Tisza közi vízpótlásról az orgoványi falugyűlésen
2025. Szeptember 30. 10:59, kedd | Helyi
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait, intézmények pedagógusait és diákjait az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.
2025. Szeptember 29. 14:34, hétfő | Helyi
Ünnepi hangverseny a Zene Világnapján Kiskunfélegyházán
A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket 2025. október 4-én, szombaton 18 órakor Kiskunfélegyházán.